A cím kissé csalóka, vagyis inkább nyelvtanilag nincs rendben. A Keve horgászparkban történt ismerkedő horgászatról lesz szó a kis írásban, ezért helyesen ennek kéne a címnek lennie: Szélben (végre) a Keve horgászparkban!
A bejárat
De lakóhelyemen, horgászbarátaim körében, a pecás nyelvben csak Kevének hívjuk a horgászparkot. Ide sikerült végre eljutnom harmadik nekifutásra. Előtte igyekeztem összeszedni az információkat a már ott járt ismerősöktől. Egyik tanítványom nagypapájától, aztán Szabó Tibi barátomtól, aki hentesként dolgozik a helyi húsboltban, és mindig friss horgász infói is vannak a friss húsok mellett. Itt szokott összefutni a helyi horgászok legtöbbje. Ezen infók mellett a horgászpark honlapját is megtekintettem, és az ott látott fotók még inkább felcsigáztak.
Először az augusztus 20-ai hosszú hétvégén terveztem a pecát, de az eső elmosta. Esztivel, a párommal nem akartunk nekiindulni az ikreinkkel. Csak délután szaladtam le a dunai kedvenc helyemre, vagyis az eső miatt a megázott löszparton lecsúsztam.
Talán látszik, hogy ez lejt, és nem kicsit
Szóval nem volt egyszerű lejutni a kőgáthoz, de szerencsére a kéz, láb és bottörést is elkerültem. Bíztam benne, hogy a lehűlés és az eső kicsit megmozgatja a halakat. Lehet, hogy ez így is volt de akkor erről csak szerény bizonyítékot sikerült szereznem, Egy jász mutatott csak érdeklődést a Rapid Baits karamellás és kukoricás mini bojlival csalizott szerelékre.
Jász a pontymatracon
A portré elkészülte után a modell visszatérhetett otthonába, így megúszta, hogy a másnapi hagyományos családi nyárbúcsúztató hétvégénk halászlevét gazdagítsa.
Hazautam nehézkesre, és meglehetősen fárasztóra sikerült. Ugyan tettem egy balga kísérletet arra, hogy valahogy megmásszam az eső áztatta lösz partot, de két lépés után beláttam, ez még Tom Cruisenak is lehetetlen küldetés lenne. Egy gumicsizmás, felszereléseket, etetőanyagos vödröket cipelő horgásznak meg felettébb az. Ezért másik útvonalat választottam, de mivel a parton, az erdőben mostanában kevesen jönnek fel a gátig, a természet pedig gyorsan visszahódítja ami az övé, igazi kalandtúra lett a hazaút. Többször még a cuccokat is le kellett tennem, azok nélkül csináltam egy kis járható utat, aztán visszamentem értük, és úgy folytattam az utat. Végül azért csak áttörtem a bozóton, mint az oroszok a Donnál.
A következő vasárnap újra a Kevére készültem. Ekkor ragyogó volt az idő. Szikrázó napsütés, szélcsend. Ezekre vártam. Esztivel már jó előre leegyeztettem, hogy vasárnap mindenképp elindulok Kajászóra. Na ebből sem lett semmi. Sőt, még kis sértődés is kerekedett belőle. Csütörtökön kitalálta Eszti nővére, hogy pont vasárnap legyen megünnepelve az édesapjuk születésnapja. Én persze a pecát választottam, úgyhogy a család azon ága kissé neheztelve fogadta ezt. Na meg a fiúk sem nagyon voltak partnerek. Kissé átírták a vasárnap délelőtti forgatókönyvet. Tehát a délelőtt én láttam el a fiúkat, aztán délutánra már elkedvtelenedtem. Nem indultam el. Vagyis Kevére nem, oda már nem, de a kőgáthoz lesétáltam.
Lesétáltam és a megérkezéskor egy cifrát káromkodtam. Egy csónak ringatózott a kőgát előtt. De kedves tulajdonosa számomra a legrosszabb helyre dobta a vasmacskáját. Az akkori igen alacsony vízállásnál a legígéretesebb helyek meghorgászhatatlanok lettek a lehorgonyzott csónaktól. Új helyre kellett leülnöm. Az előző bejegyzésemben már említett sziklás részhez sétáltam be, ahol a múltkor azok ültek, akik szerelését összeszedte a megakasztott nagy halam.
Ide sétáltam be, látszik milyen alacsony volt a víz és nagyon sekély a pálya. Egyébként tavasszal sok 3 és 10,5 kg közötti ponty került erről a terepről merítőbe. Akkor a fák alatt volt a víz.
Tehát innen próbáltam pecázni a rekkenő hőségben. Ez már csak azért sem volt könnyű mert a szemembe csorgó izzadtság szinte elvakított. Folyamatosan be kellett sétálnom a vízbe lehűteni magam. A másik szinte elviselhetetlen zavaró tényező a kedves csónakos horgásztárs rádiója volt. Szerintem még Mohácson is megutálták a busók a Kossuth rádiót. Még ha a kedvenc rock vagy metal klasszikusaim szóltak volna diszkrét hangerővel, talán még a már nem létező hajamat is megráztam volna, de így nem élveztem a kéretlen hangversenyt.
De próbáltam a pecára koncentrálni. Bojlis botommal Rapid Baits bojlikkal, valamint erjesztett kukoricával csalizva megpróbáltam a mélyebb részt horgásznia a langó, visszaforgó mögötti sodrásban. Ez kezdetben igaz haltalanul, de működött. Aztán valamiért erőteljesebben kezdett visszafelé folyni a víz, és belekapott a zsinóromba, szinte folyamatosan csipogtatva a kapásjelzőmet, ciripeltetve a nyeletőféket.
Így volt bedobva a bojlis
Feeder botommal és a Rapid Baits minibojlikkal a kőgát tövéhez közeli részekhez próbáltam dobni. Abban bízva hogy a gát lábánál elcsíphetek a kotorászó keszegfélékből, vagy akár az iszaposabb részt turkáló pontyokból, netán a sziklákon megtapadt moszatokat falatozó amurokból, amire azért szerencsére volt már példa. Ezen a pecán már csalitüskére fűztem fel a minibojlikat, mert az addigi tapasztalatok alapján váltanom kellett a felkínálás módján. A fűzőtűm vastagabbnak bizonyult a kelleténél, és néha szétfeszítette a minibojlikat, és a szilikon előke is hasonlóan működött. Először ezt cseréltem le hajszálelőkére, aztán elhagytam a fűzőtűt is, amint beszereztem a csalitüskéket. Ezekkel sokkal egyszerűbb és gyorsabb a csalizás.
A feederen Rapid Baits kukoricás minibojli és epres pop-up minibojli volt csalitüskén felkínálva
Sajnos ezt a pecát is megúsztam kapás nélkül. A rekkenő hőségben nem ettek a halak pedig nem csak egy helyet próbáltam, hanem kerestem őket közel és távol a partól, a kőgát tövében és attól messzebb is, de még kapást sem tudtam kicsikarni. Sajnos még halfordulást, ugrást sem láttam, pedig ritkán van úgy, hogy a halak ne adnák jelét az ott tartózkodásuknak. Most ez is megtörtént. Talán ők sem a komoly zenét szeretik.
A következő hétvégét már jó előre lelegyeztettem Esztivel. Megbeszéltük, hogy megfelelő időjárás esetén az egész család megy a Kevére. A felszerelések miatt úgyis két autóval kell mennünk, és ha az ikrek nem bírnák a kiképzést, akkor ő majd haza jön velük. Ebben maradtunk, és egyre jobban felcsigázva vártam a vasárnapot, már csak azért is mert egyre több infó szereztem be a tóról, és a legismertebb közösségi oldalon is egyre-másra jelentek meg az ott fogott halakról készült képek. Hétközben azért még egy-két órára leugrottunk a kis családdal a Csónakház mögötti kövezésre. Márnát szerettem volna fogni, és abban is bíztam, hogy talán amur és ponty is beugorhat, mert Lali öcsém látott ott halfordulásokat. Próbálkoztam egy kicsit eredmény nélkül, és kicsit korábban , mint azt én szerettem volna haza kellett indulnunk, mert fiaimnak elfogyott a türelme.
Feederek a partvédő kövezésen
Eszti és Norbika figyelnek, Janó a kocsiban szundikál
A hét többi része a Kevére való készülődéssel telt, azonban pénteken munka után még átkompoltunk a Csepel szigetre, hogy egy kis horgászhely keresgéléssel egybekötött családi kiruccanást tegyünk Ráckevére. A HÉV megállónál lévő parkolóban álltunk meg az autóval, babkocsi és gyerekek ki, aztán meg gyerekek be a babakocsiba. A lehető leggyorsabban lesétáltunk a RSD-hez, és a parton tolva a babkocsit nézegettem, hol lenne alkalmas horgászhely. A babakocsival igazán nem volt nehéz közlekedni, mert nagyon jó gyalogutak, járdák vezettek egészen az Árpád-hídig.
Itt egy jó horgászhely lehet.
Biztosan tovább is, mi viszont csak addig sétáltunk. Sajnos addig olyan helyet ahonnan horgászni lehetett volna, nem igazán találtunk. A part szinte teljesen be van épülve. Pár ingatlan tulajdonosra meglehetősen irigy is lettem. Egy csodálatos víz partján élni, a kert végéből csónakba, vagy kenuba szállni, onnan pecázgatni, talán egy sexuális aktus végkifejletével egyenértékű élmény lehet.
Tehát elsétáltunk az Árpád-hídig. Azért odáig mert a Pontyvilág talán júniusi számában Pataki Gergely egy a hídhoz közeli sétányon folytatott horgászatáról olvastam. Ha másol nem találtam helyet, akkor ott mindenképpen lennie kell. Eddigre meg is éheztünk, ezért egy igen kulturáltnak és hangulatosnak tűnő pizzériát szemeltünk ki eme testi vágyunk csillapítására. Sőt még egy kellemes meglepetésben is részünk volt, mikor a szabad helyre kérdeztem rá a csinos alkalmazottnál, ő a belső udvarban lévő kerthelységet javasolta, amely még inkább hangulatosnak bizonyult, arról pedig már nem is beszélve, hogy az étlapról választott pizzák még az ízlelő bimbóinkat, ezáltal pedig minket is elégedettséggel töltöttek el.
Talán nem kell leírnom a nevét még egyszer
Jól lakottan sétáltunk vissza az autóhoz, az utolsó kompot el kellett érnünk hazafelé. De egy kellemes szeptember eleji délutánt töltöttünk el együtt, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ellátogasson ebbe a rendezett, hangulatos kis városkába.
Innentől már a Kevére készülődésről szólt minden. Vasárnap már nagyon készültem a tóra, nagyon el akartam indulni, de a két fiú megint meghiúsította az elképzeléseimet. A fúk és még valami akadályoztak kissé. Ez a valami az erős szél volt. Sokáig gondolkodtunk Esztivel, hogy elinduljunk-e halakat kergetni, kitegyük-e gyermekeinket a szűnni nem akaró erősséggel fújó szélnek. Az ikrek nem észleltek semmit a dilemmánkból. Természetes egyszerűséggel folytatták a napi rutint. Kajáltak, böfiztek, szenderegtek, hangoskodtak kicsit, követelték, hogy a kiságy helyett a karjainkban lehessenek.
11 óra körül csillapodott is a szél, mi pedig átpelenkáztuk a két lurkót. Összekészítettük a kis utazó pelenkás táskájukba a szükséges kellékeket, babakocsit beraktuk a használatra kapott Thalia csomagtartójába, felöltöztettük, bekötöztük őket a babahordozóba, majd pedig a hordozót rögzítettük a gépjárműben. A horgászathoz szükséges cuccokat hamar bedobtam a Suzukiba, és neki is vágtunk az alig fél órás útnak.
Érkezéskor a tónál kellemetlen állapotok fogadtak minket. Sokkal erősebb, durvább szél volt ott, mint nálunk otthon. Többen széldzsekijük kapucniját teljesen az arcukba húzva toporogtak a tó partján. Eszti fel is tette a kérdést, hogy biztos maradni szeretnénk. Én odasétáltam a konténerhez, ahol a napijegyet tudtam megvásárolni, és segítséget kértem. Azt próbáltam megtudni, hogy hova tudnánk leülni a fiúkkal, ahol nem lennénk annyira kitéve a szél viszontagságainak. A tó szemközti oldalát javasolták, ahol nem szemből kapnánk a szelet, hanem oldalról, amit a babakocsi valamelyest fel tudna fogni. Nekem szimpatikusak voltak a bojlis helyek, ahova autóval is oda tudtunk volna állni, ami még egy kis plusz védelmet is jelenthetett volna, na meg ott a nád is jól felfogta a szelet, de sajnos az összes állás foglalt volt.
Talán látszik, milyen szél fújt
Megvettem a napijegyet, vagyis a fél napi jegyet, mivel már elmúlt dél, és innentől már vásárolható a félárú fél napi jegy. Ezután kezdtünk gondolkodni, hova telepedjünk le. Esztivel abban maradtunk, hogy ő kivarázsolja a fiúkat a kocsiból, én pedig a horgász cuccok egy részével besétálok a tóhoz és keresek egy kecsegtető de szélvédett helyet. A parkolóban már látszott, hogy a szeles időjárás ellenére is sokan lehetnek a tavon, de helykeresés közben derült csak ki igazán, hogy szinte tele van a tó. Ekkor már éreztem, hogy szimpatikus, szélvédett helyet nehéz lesz találni. Keresés közben bele is pillanthattam egy fárasztásba, de a végkifejletet nem vártam meg. Azért sikerült találnom egy helyet, bár a szél tekintetében nem volt éppen megfelelőnek nevezhető. Reméltem Eszti tetszését is elnyeri majd. Visszasétáltam hozzájuk, srácok már a babakocsiban ültek, magamhoz vettem a felszerelés maradék részeit, és elindultunk az általam kiválasztott helyhez. Elindultunk, odaértünk, és nem maradtunk ott. Esztinek nem tetszett. Túlságosan szelesnek ítélte meg a helyet, ezért visszasétáltunk a tó egyik sarkához, ahol egy viszonylag nagyobb nádas volt, ami egészen jól felfogta a szelet. Eszti ide vackolta be magát a fiúkkal, én pedig pár méterrel arrébb próbálkoztam valami halat kicsalogatni a vízből. Nagy reményeket nem fűztem a helyhez, valahogy nem éreztem "halasnak". De más normális hely nem igazán adódott, hogy 4-5 órán keresztül a fiainkkal itt maradhassunk.
Fiúk a szélben. Vagyis a kocsiban, de a szél az fújt.
Próbálkoztam. Serényen. Két feedert vetettem be Rapid Baits mini bojlikkal és kukoricával. Pontosabban a kukoricák mellé Rapid Baits pop-up mini bojlikat fűztem. Így vártam a halakat.
Botok bevetve, cuccok kipakolva
A várakozás akkoriban elég jól ment, valahogy nem fogtam úgy a halakat, ahogy azelőtt, és ahogy szerettem volna. Kicsit frusztrált is a dolog, de itt betudtam a kapástalanságot az erős szélnek. Ez a szél a tó bejárata felé fújt, és véleményem szerint arra fújta a halakat is. Ezt erősítette, hogy a tó elejében több hal fárasztását is láttam, köztük egy igen szép bojlival fogott pontyét is.
Aztán egyszer csak nekem is megérkezett a kapás. Félreérthetetlen módon rázta, hajlította valami a legöregebb és legkedvesebb feederbotom spiccét. Majd 10 évvel ezelőtt vásároltam a Haldorádó webáruházából. Akkor az volt a szempont, hogy legyen egy erős, nagy dobásra alkalmas botunk a Dunára. Erre a feladatra találtuk a SPRO Dyno SF 420-as feederbotjait. Azt kell mondjam jó választások voltak. Mind a mai napig nagy megelégedettséggel használjuk őket testvéreimmel.
Kedvencem a Dunán
Spicc hajlik, Norbi bevág, hal part felé indul. Alig tudtam felcsévélni a zsinórt és kontaktot teremteni a hallal. Amint újra megéreztem, tudtam, hogy nem lesz nagy, de örültem, mert a körülmények ellenére mégis csak hal volt a horgomon.
Ponty a matracon. Kukoricával és epres pop-up minibojlival.
Haza térhetett
Sok kapásom nem volt aznap, de unatkozni nem tudtam. Amúgy sem szoktam horgászat közben unatkozni, még akkor sem ha megúszom a napot egyetlen kapás nélkül. Szeretek a vízparton lenni. Nem nagyon tud úgy más tevékenység kikapcsolódást, feltöltődést nyújtani, mint amikor kiszakadhatok a mindennapok megszokott rendjéből és etetőanyagot keverek, csalizok és az úszót, a botok spiccét figyelem vagy a kapásjelző csippanására a nyeletőfék zizegésére, ciripelésére várok, vagy akár pergetésnél a bot hirtelen elnehezedését érzem meg. Horgászat közben rendbe teszem a gondolataimat, értékelem a hetem vagy a napom, felkészülök a következő feladataimra.
Kevén akkor azonban ez elmaradt. A fiúk nem adtak lehetőséget meditatív tevékenységekre. Igényelték a társaságot, és nem elégedtek meg az anyukájukkal. Mindkettőnkre szükségük volt. De ez nem baj. Sokkal szívesebben ringattam őket a tó partján, mint otthon a szobában, még a szél ellenére is.
De lassan lejárt az időnk. Pakolnunk kellett, hogy időben haza érjünk az esti fürdetésre és a vacsira. És pakoláskor megérkezett a búcsúhal is. Két mini bojlira csábult el egy szép kárászocska.
Miután őt is hazaengedtük, mi is az otthonunk felé vettük az irányt. Hatalmas hiányérzet volt bennem. többet vártam a tótól, de az időjárás nem kedvezett nekünk. Ezért már a következő itt eltöltendő horgászatot tervezgettem az autóban. Úgy hajtottam ki a parkolóból, hogy hamarosan visszatérek. Visszatértem, nem hamarosan, de jobb időben. Erről pedig hamarosan olvashatnak, ha érdekli Önöket.
