reblog

Hogyan lettem bojlis horgász

Szeretném leszögezni már az írás elején, hogy bojlis pályafutásom nem egy maratoni történet. Bár 41 éves vagyok, és kisiskolás korom óta horgászom, bojlizni mégis csak ebben az évben kezdtem. Talán célszerű lenne leírni horgásszá válásom, eddigi horgász pályafutásom történetét, megvilágítani, mi is az, ami a bojlizás felé sodort.

Bojlizás a Dunán

Ercsiben élek, ez a város a szülőhelyem. Családi házunk igen közel van a Dunához. Pár perc, és testvéreimmel máris a Duna partján és az ártéri erdőben rohangáltunk. Itt játszottuk el Winnetou és Old Shatterhand kalandjait. Itt változtunk át szamurájokká és ninjákká. Itt csináltunk csúzlikat és íjakat. A sóderes parton és a füzes, akácos erdőben bújócskáztunk, fogócskáztunk. Nem csak mi négyen, én és a három öcsém, hanem a környék gyerekei is.

Kedvencem a Duna

És nem csak a játékok alkották a Duna parti tevékenységünket, hanem a horgászat is. Nem tudnám megmondani kivel is készítettünk először horgászfelszerelést. Nagy családból származom. Édesapámék négyen, édesanyámék hatan voltak testvérek. Nagynéniből és nagybácsiból is rendesen el voltunk látva, unokatesókról nem is beszélve. A horgászat családi program volt.

A sokat látogatott kőgát

Egy ködös reggel

Még egy ködös reggel

Egy konkrét élményt sem tudnék megnevezni, ellentétben talán a legtöbbekkel, akik egy meghatározó élmény hatására választották a horgászatot hobbynak. Nálunk nem volt ilyen konkrét élmény. Nálunk, nálam ez egy folyamat volt. Mikor a vizek felmelegedtek és megjelentek a küszök, családunk apraja-nagyja botot ragadott és megkezdődött a „hal vadászat”. Nem volt ritka, hogy több mint húszan álltunk a parton és a szélvízben, és a „klasszikus” felszereléseket suhogtattuk. Ez a „klasszikus „ felszerelés a „nagy folyó”  partján fellelhető növényzetből szerzett botokból, erős cérnából, gyufaszál úszóból és hajlított gombostűből állt. Ez volt az első horgászkészség, melynek elkészítését megtanultuk. Kezdetben természetesen a felnőttek készítették a halfogó eszközöket, de már az elején arra törekedtek, hogy minél hamarabb és minél jobban, ügyesebben elkészítsük mi, gyerekek is. Mi pedig lelkesen tanultunk, gyakoroltunk, és hatalmas örömöt éreztünk egy magunk által készített cájggal zsákmányolt snecinél.

Unokaöcsik spiccbotoznak

Azt talán mondanom sem kell, hogy nekünk, akkori gyerekeknek, a pecázás nem csak a horgászatot, a halfogást jelentette, hanem az önfeledt játékot a vízben, erdőben, réteken, fák alatt, és a fákon egyaránt. Szüleink, rokonaink megmutatták azokat a helyeket, ahol ők játszották játékaikat, ahol teret engedtek a fantáziáiknak, ahol lovagokká, betyárokká, vagy az éppen aktuális film, vagy filmsorozat, olvasmányélmény, mozi matiné szereplőivé lényegülhettek át.

A „nagy” család a parton táplálkozott is. Szalonnát sütöttünk, forrás vízzel bográcsban halászlevet, gulyást, lecsót, pörköltet, paprikás krumplit készítettünk. Együtt töltöttük a szabadidőnket, erősítettük a családi köteléket, jól éreztük magunkat, kikapcsolódtunk.

Ilyen képződményekben gyönyörködhetünk

Kis idő elteltével a készségeink finomodtak, „szakszerűbbek” lettek. Szert tettünk nád botokra, igazi horgász zsinórra, horogra. Az is érdekes, hogy akkoriban a faluban nem volt horgászüzlet. A papír-írószer boltban lehetett megvásárolni ezeket a cuccokat. Ott lehetet vásárolni igazi horgászbotot, orsót is. De mi nem onnan szereztük be az első darabokat. Felnőtt rokonainknál jelentek meg egyszer csak ezek a felszerelések, valamelyik sufniból, padlásról kerültek elő. Ekkor szinte kizárólag fenekeztünk a snecizés mellett. Aztán természetesen mi gyerekek örököltük meg ezeket az NDK-ból vagy a Szovjetunióból származó üvegbotokat, peremfutó orsókat. Csalinak kizárólag gilisztát használtunk, amiket a nagymamáink valamint a saját kertünkben szedtünk, vagy a falu széli trágyadombokat forgattuk át, vagy pedig valamelyik folyóparti vén fűz tövében ástuk.

Nehéz, sziklás pálya

Hogy ismereteinket bővítsük, sikeresebbek lehessünk, könyveket vásároltunk. Fenekező és úszós horgászatról egyaránt. Ponty horgászatról szólót valamint ragadozó halas témában. Elolvastunk mindent, amihez hozzá tudtunk jutni. Zsákmányunk ezidőtájt nem volt jelentősnek nevezhető. Azt lehet mondani, hogy szákunkban ritka volt a hal, mint a fehér Zorro. Csupán pár keszegecske, valamint kisebb kecsegék vándoroltak velünk haza, hogy paprikás lisztben megforgatva, a serpenyőt megjárva a pocakunkban landoljanak.

Feederes ponty

A család idővel elkopott mellőlünk. Elsőként a felnőttek maradtak el. Ahogy növekedtünk, és megbíztak bennünk, megtanítottak a dunai viselkedésre, egyre többször engedtek el minket gyerekeket felügyelet nélkül. A felnőttek után unokatestvéreink érdeklődése csappant meg. aztán már csak mi négyen maradtunk. Én, Attila, Zoltán és Lajos öcséim.

Lali feederes 14 kg-os amurja 0,18-as zsinórral

Aztán hirtelen a módszer és a célhalak is megváltoztak. Miki nagybátyánkról kiderült, hogy fiatal korában eredményes ragadozó halas, görgető, tapogató horgász volt. Számos süllő, csuka és balin ragadt a horgára. És mi is egyre többször láttunk horgászokat, akik valamilyen műcsalival, vagy élő esetleg élettelen kishallal ragadozókat zsákmányoltak. Érdeklődésünk ebbe az irányba terelődött, és eredményesebbek, sikeresebbek lettünk, mint a fenekező horgászatoknál. Kezdetét vette a pergető horgász időszak. Twisterekkel, wobblerekkel, körforgókkal, támolygókkal, gumihalakkal ejtettünk el, süllőket, csukákat, balinokat.

Attila egy balinnal

Egyszer azonban megváltozott a partszakasz ahol horgásztunk. Megcsúszott  és leszakadt a löszpart. Több ház életveszélyessé vált, lakóit kiköltöztették. Nagy építkezés kezdődött. A házakat lebontották, a partfalat megerősítették. Gabion falat építve igyekeztek megakadályozni a további megcsúszásokat. A beleölt rengeteg idő és pénz dacára, megnyugtató és biztonságos megoldás nem született, mert azóta sajnos még kétszer megcsúszott a partfal, minek következtében újabb munkálatok váltak szükségessé.

Az első megcsúszás idején az építkezéssel egy időben hatalmas uszályok jelentek meg a Dunán és felépítettek három kőgátat az általunk kedvelt és látogatott partszakaszon. Ez alapjában változtatta meg a horgászatunkat. Az addig sóderos oxigén dús vizek meglassultak, hordalékkal, homokkal, iszappal telítődtek. Az addig sikeresen fogott halak lassan eltűntek a régen fogósnak számító helyekről.

Kőgát nyári fényben

Megjelentek helyettük azonban a keszegek. Elsősorban a dévérek, karika és bagoly keszegek valamint a bodorka. És természetesen a kárászok. A halak mellett a horgászmódszer is megváltozott. A kőgátakról űztük az úszós horgászatot. Kezdetben spiccbotokkal, de miután az egyedsúly növekedni kezdett, és beugrott az etetésre egy-két márna valamint ponty is, a spiccbotokat matchre cseréltük. Az úszók és a végszerelék maradt a spiccbotokon használatos, a zsinórból alkalmaztunk kicsit vastagabbat, és a célhal elsősorban a ponty lett. Szép és bőséges zsákmányoknak örülhettünk abban az időben, de aztán megint váltani kellett. Arról a távról, amit biztosan és eredményesen horgásztunk úszóval, elmaradtak a halak. Talán már túlságosan is feltöltődtek a gátak lábai, talán valami más változott meg. A lényeg, hogy váltottunk. Belekezdtünk a feederes horgászatba. Abban az időben kezdett erről a módszerről publikálni Döme Gábor a Sporthorgász magazinban. Akkor váltak elérhetővé az első feederes VHS filmjei. Lelkesen olvastuk a cikkeket, néztük a filmeket, igyekeztünk az ott látottakat a mi körülményeinkhez adoptálni, és sikereket értünk el nagytestű dévérek szákba terelésével. De ponty fogásaink is megszaporodtak, míg eljutottunk oda, hogy a horgászataink célhala elsősorban a ponty lett. Sikeresen tudtuk megmutatni szép, erős, nagy példányoknak, hogy milyen az élet a víz szintje fölött. Segítettünk nekik, hogy még ha csak pár pillanatra is, de szemügyre vehessék az ártéri erdőt.

Egy szép téli feederes ponty

A tavalyi és az azelőtti évben rengeteg botvivős, szakítós kapásunk volt. Sok nagytestű hal ugrását, fordulását figyelhettük meg. Merítőbe is tereltünk több 5-6 kg feletti pontyot, 7 kg, 12 kg és 14 kg tömegű amurokat. Mivel pedig a terep kedvenc horgászhelyünkön nem nevezhető könnyűnek, sziklás, akadós, kagylókkal bőven borított pálya, erősebb felszerelésre váltottunk. A feeder botokon 25-ös zsinórokat használunk és beszereztünk bojlis felszerelést is.

Bojlizás a Dunán alacsony vízállásnál

Régebben, mikor úszós horgászatott folytattam, el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet a jó, a lenyűgöző a bojlizásban, mi az ami megragadja benne az embert. Az úszó figyelését, a legapróbb rezdülésére való reagálást, a koncentrációt, a figyelmet, a megfelelő pillanatra való összpontosítást, az azonnali cselekvést egy nagyon aktív horgászmódszernek tartottam, és tartom ma is. Komoly mentális folyamatnak is éreztem. Egyértelmű párhuzamot vontam az úszós horgászat és a másik szenvedélyem között, melyet végül is foglalkozásomul választottam. Akkoriban folytattam tanulmányaimat a Tan Kapuja Buddhista Főiskola Karate Szakirányán. A fentebb leírt dolgokat a figyelmet, a koncentrációt , a megfelelő pillanatra való türelmes várakozást, aztán az azonnali cselekvést egyértelműen rokonítatni tudtam a karatéban átélt tudatfolyamataimmal. Nem értettem mi élvezhető abban, hogy egy kapásjelző csippanására vár valaki akár napokat. Egy sátorban üldögélős, alvós horgászatot abszolút nem éreztem sportszerű, aktív dolognak. (Igaz, ezt a vonalat még sosem próbáltam.)

Egy különleges fogás. Készül róla egy másik cikk

Valamikor másfél évvel ezelőtt kezdett bennem megérlelődni a gondolat, hogy bele kéne kóstolni a bojlis technikába is. A látott hatalmas halak fordulásai, ugrásai. Az elementáris erejű kapásokra való bevágások kudarccal végződése. Több nagy amur teteme, melyet tél közepén találtunk a folyó partján, melyek pusztulását a fellelhető nyomok és a tetemeken talált sebek alapján egyértelműen vidrának tudtuk be, érlelték meg az elhatározást, hogy bojlis szerkó kell. Testvéreimmel el is kezdtük a felszerelések beszerzését Balogh Jenő barátunk segítségével, aki egyébként a jenő horgászboltja webáruházat üzemelteti. Aztán a Fishing and Huntig tv csatorna műsorai is csak erősítették az elhatározást, amit végül is a Pontyvilág magazin egyik száma, amit legkisebb öcsémtől kaptam végérvényesen eldöntötte a dolgot. Bojliznom kell!

Ússz csak kicsi halacskám!

Azóta azon töröm a fejem, azzal kísérletezem, miként tudnám kialakítani a leghatékonyabb etetést a kedvenc dunai helyemen. Azt figyelem, hol találhatok olyan pályát, ami még eredményes lehetne. Próbálom kitalálni, mik lehetnek azok a végszerelékek, amelyek felkelthetik a pontyok érdeklődést. A kora tavaszi időszakban voltak apróbb sikereim, melyek kezdtek megerősíteni abban, hogy jó úton járok az új módszeremmel. Igaz feederrel azóta is eredményesebb vagyok, Zoli öcsém is feederrel fogta az eddigi legnagyobb pontyunkat (11,39 kg) az általam etetett helyen, bár csalinak 12 mm-es pop up bojlit is használt. Azzal lebegtette meg a két szem erjesztet kukoricát, melynek a szép amurjainkat és legtöbb pontyunkat köszönhetjük.

Zoli 11,39-es pontya a Dunából

De valahol érzem, hogy a bojlis technikának köszönhetően még sok és nagy hal fogja a merítőben végezni a küzdelmünket. Minden vízparton töltött pillanatban azt várom hatalmas izgalommal, hogy mikor fektethetek a pontymatracomra egy gyönyörű nyurgát, tő- vagy akár tükör pontyot. Gondolatba besétálok velük a vízbe, óvatosan visszahelyezem őket, és várom, hogy farkcsapásaikkal vizet fröcsköljenek az arcomba. Ezeket az élményeket szeretném átadni iker fiaimnak, akik még csak 9 hónaposak lesznek, de már többször meglátogattak édesanyjukkal a helyi holtág partján ponty vadászat közben, A Dunához is elkísértek már és túl vagyunk velük egy fél napos, szeles pecán is a Keve horgászparkban. Édesanyjukkal már tervezzük az első sátoros ott alvós horgászkalandot is, és mint régen a seregben, vágjuk a centit, hogy mikor is érkezik el ez az idő.

Az ikrek a kinyilatkoztatással

Kedves Télapó! Vagy Mikulás, vagy Jézuska, nem tudjuk még, hogy szólíthatunk!

Nem ismerünk még téged, de anyu azt mondta, hogy ha írunk neked egy levelet a kívánságainkról így év vége felé, akkor azt lehet teljesíted Karácsonykor. Hogy mi az a Karácsony, még nem tudjuk, de azt mondta anyu, nagyon jó dolog!

Amire a legnagyobb szükségünk van az anyu, de Ő már itt van. Igaz, sokszor jó lenne, ha lenne még egy anyu a tesónak is!  Ha esetleg tudod, hozhatnál még egy ugyanolyan anyut, mint ami van!!!

Szeretnénk sok-sok játékot még, olyat ami zenél, villog, beszél hozzánk és tanítgat minket mindenfélére.
De hozhatsz olyat is, ami csörög és zörög csak és puha, mert szeretünk vele birkózni (meg egymással is, de az más tészta)
Nagyon szeretnénk még építőkockát (jó színeset), meg mindenféle logikai játékot ami nekünk való!

Szeretnénk még hamit is. Anyu mindig üvegből adja, és az nagyon finom. Szoktunk kapni gyümölcsöt is meg főzeléket is. Nagyjából mind nagyon finom és szeretnénk még többet. Biztos ami biztos, nem jó ha éhesek vagyunk (főleg anyunak nem jó, mert olyankor égnek áll a haja, bár nem tudjuk miért )

Szeretnénk még sok szép ruhát, főleg kantáros nadrágot, mert azokat nagyon szeretjük. Meg jöhet rugdalózó is, olyan amit éjszakára fel tudunk venni pizsinek, meg olyan cuki amit nappal tudunk hordani.
Hozhatsz harisnyát is, hogy ne fázzunk, meg zoknit, meg cuki sapkát és sálat (kb 40-43-as a méretünk. Tudjuk hogy tudod, de azért leírtunk. Meg azt is hogy karácsonykor 10 és 1/4 hónaposak leszünk és kb 74-80 as a méretünk. Ja, és 8,5 kilósak vagyunk) Ehhez mérten nézhetnél még körbe valami frankó pelusért is, mert néha amit mi belerakunk, az kicsorog. És a pelus mellé kellene még popsitörlő is. Azzal nagyon szeretünk játszani pelenkázás közben.

A többit rád bízzuk!

Köszönjük szépen, és nagyon reméljük, hogy a haveroddal, a krampusszal nem kell találkozzunk...

Csókolom
Janóka és Norbika

A cím kissé csalóka, vagyis inkább nyelvtanilag nincs rendben. A Keve horgászparkban történt ismerkedő horgászatról lesz szó a kis írásban, ezért helyesen ennek kéne a címnek lennie: Szélben (végre) a Keve horgászparkban!

A bejárat

De lakóhelyemen, horgászbarátaim körében, a pecás nyelvben csak Kevének hívjuk a horgászparkot. Ide sikerült végre eljutnom harmadik nekifutásra. Előtte igyekeztem összeszedni az információkat a már ott járt ismerősöktől. Egyik tanítványom nagypapájától, aztán Szabó Tibi barátomtól, aki hentesként dolgozik a helyi húsboltban, és mindig friss horgász infói is vannak a friss húsok mellett. Itt szokott összefutni a helyi horgászok legtöbbje. Ezen infók mellett a horgászpark honlapját is megtekintettem, és az ott látott fotók még inkább felcsigáztak.

Először az augusztus 20-ai hosszú hétvégén terveztem a pecát, de az eső elmosta. Esztivel, a párommal nem akartunk nekiindulni az ikreinkkel. Csak délután szaladtam le a dunai kedvenc helyemre, vagyis  az eső miatt a megázott löszparton lecsúsztam.

Talán látszik, hogy ez lejt, és nem kicsit

Szóval nem volt egyszerű lejutni a kőgáthoz, de szerencsére a kéz, láb és bottörést is elkerültem. Bíztam benne, hogy a lehűlés és az eső kicsit megmozgatja a halakat. Lehet, hogy ez így is volt de akkor erről csak szerény bizonyítékot sikerült szereznem, Egy jász mutatott csak érdeklődést a Rapid Baits karamellás és kukoricás mini bojlival csalizott szerelékre.

Jász a pontymatracon

A portré elkészülte után a modell visszatérhetett otthonába, így megúszta, hogy a másnapi hagyományos családi nyárbúcsúztató hétvégénk halászlevét gazdagítsa.

Hazautam nehézkesre, és meglehetősen fárasztóra sikerült. Ugyan tettem egy balga kísérletet arra, hogy valahogy megmásszam az eső áztatta lösz partot, de két lépés után beláttam, ez még Tom Cruisenak is lehetetlen küldetés lenne. Egy gumicsizmás, felszereléseket, etetőanyagos vödröket cipelő horgásznak meg felettébb az. Ezért másik útvonalat választottam, de mivel a parton, az erdőben mostanában kevesen jönnek fel a gátig, a természet pedig gyorsan visszahódítja ami az övé, igazi kalandtúra lett a hazaút. Többször még a cuccokat is le kellett tennem, azok nélkül csináltam egy kis járható utat, aztán visszamentem értük, és úgy folytattam az utat. Végül azért csak áttörtem a bozóton, mint az oroszok a Donnál.
 

A következő vasárnap újra a Kevére készültem. Ekkor ragyogó volt az idő. Szikrázó napsütés, szélcsend. Ezekre vártam. Esztivel már jó előre leegyeztettem, hogy vasárnap mindenképp elindulok Kajászóra. Na ebből sem lett semmi. Sőt, még kis sértődés is kerekedett belőle. Csütörtökön kitalálta Eszti nővére, hogy pont vasárnap legyen megünnepelve az édesapjuk születésnapja. Én persze a pecát választottam, úgyhogy a család azon ága kissé neheztelve fogadta ezt. Na meg a fiúk sem nagyon voltak partnerek. Kissé átírták a vasárnap délelőtti forgatókönyvet. Tehát a délelőtt én láttam el a fiúkat, aztán délutánra már elkedvtelenedtem. Nem indultam el. Vagyis Kevére nem, oda már nem, de a kőgáthoz lesétáltam.

Lesétáltam és a megérkezéskor egy cifrát káromkodtam. Egy csónak ringatózott a kőgát előtt. De kedves tulajdonosa számomra a legrosszabb helyre dobta a vasmacskáját. Az akkori igen alacsony vízállásnál a legígéretesebb helyek meghorgászhatatlanok lettek a lehorgonyzott csónaktól. Új helyre kellett leülnöm. Az előző bejegyzésemben már említett sziklás részhez sétáltam be, ahol a múltkor azok ültek, akik szerelését összeszedte a megakasztott nagy halam.

 Ide sétáltam be, látszik milyen alacsony volt a víz és nagyon sekély a pálya. Egyébként tavasszal sok 3 és 10,5 kg közötti ponty került erről a terepről merítőbe. Akkor a fák alatt volt a víz.

Tehát innen próbáltam pecázni a rekkenő hőségben. Ez már csak azért sem volt könnyű mert a szemembe csorgó izzadtság szinte elvakított. Folyamatosan be kellett sétálnom a vízbe lehűteni magam. A másik szinte elviselhetetlen zavaró tényező a kedves csónakos horgásztárs rádiója volt. Szerintem még Mohácson is megutálták a busók a Kossuth rádiót. Még ha a kedvenc rock vagy metal klasszikusaim szóltak volna diszkrét hangerővel, talán még a már nem létező hajamat is megráztam volna, de így nem élveztem a kéretlen hangversenyt.

De próbáltam a pecára koncentrálni. Bojlis botommal Rapid Baits bojlikkal, valamint erjesztett kukoricával csalizva megpróbáltam a mélyebb részt horgásznia a langó, visszaforgó mögötti sodrásban. Ez kezdetben igaz haltalanul, de működött. Aztán valamiért erőteljesebben kezdett visszafelé folyni a víz, és belekapott a zsinóromba, szinte folyamatosan csipogtatva a kapásjelzőmet, ciripeltetve a nyeletőféket.

Így volt bedobva a bojlis

 Feeder botommal és a Rapid Baits minibojlikkal a kőgát tövéhez közeli részekhez próbáltam dobni. Abban bízva hogy a gát lábánál elcsíphetek a kotorászó keszegfélékből, vagy akár az iszaposabb részt turkáló pontyokból, netán a sziklákon megtapadt moszatokat falatozó amurokból, amire azért szerencsére volt már példa. Ezen a pecán már csalitüskére fűztem fel a minibojlikat, mert az addigi tapasztalatok alapján váltanom kellett a felkínálás módján. A fűzőtűm vastagabbnak bizonyult a kelleténél, és néha szétfeszítette a minibojlikat, és a szilikon előke is hasonlóan működött. Először ezt cseréltem le hajszálelőkére, aztán elhagytam a fűzőtűt is, amint beszereztem a csalitüskéket. Ezekkel sokkal egyszerűbb és gyorsabb a csalizás.

 A feederen Rapid Baits kukoricás minibojli és epres pop-up minibojli volt csalitüskén felkínálva

Sajnos ezt a pecát is megúsztam kapás nélkül. A rekkenő hőségben nem ettek a halak pedig nem csak egy helyet próbáltam, hanem kerestem őket közel és távol a partól, a kőgát tövében és attól messzebb is, de még kapást sem tudtam kicsikarni. Sajnos még halfordulást, ugrást sem láttam, pedig ritkán van úgy, hogy a halak ne adnák jelét az ott tartózkodásuknak. Most ez is megtörtént. Talán ők sem a komoly zenét szeretik.

A következő hétvégét már jó előre lelegyeztettem Esztivel. Megbeszéltük, hogy megfelelő időjárás esetén az egész család megy a Kevére. A felszerelések miatt úgyis két autóval kell mennünk, és ha az ikrek nem bírnák a kiképzést, akkor ő majd haza jön velük. Ebben maradtunk, és egyre jobban felcsigázva vártam a vasárnapot,  már csak azért is mert egyre több infó szereztem be a tóról, és a legismertebb közösségi oldalon is egyre-másra jelentek meg az ott fogott halakról készült képek. Hétközben azért még egy-két órára leugrottunk a kis családdal a Csónakház mögötti kövezésre. Márnát szerettem volna fogni, és abban is bíztam, hogy talán amur és ponty is beugorhat, mert Lali öcsém látott ott halfordulásokat. Próbálkoztam egy kicsit eredmény nélkül, és kicsit korábban , mint azt én szerettem volna haza kellett indulnunk, mert fiaimnak elfogyott a türelme.

Feederek a partvédő kövezésen

Eszti és Norbika figyelnek, Janó a kocsiban szundikál

A hét többi része a Kevére való készülődéssel telt, azonban pénteken munka után még átkompoltunk a Csepel szigetre, hogy egy kis horgászhely keresgéléssel egybekötött családi kiruccanást tegyünk Ráckevére. A HÉV megállónál lévő parkolóban álltunk meg az autóval, babkocsi és gyerekek ki, aztán meg gyerekek be a babakocsiba. A lehető leggyorsabban lesétáltunk a RSD-hez, és a parton tolva a babkocsit nézegettem, hol lenne alkalmas horgászhely. A babakocsival igazán nem volt nehéz közlekedni, mert nagyon jó gyalogutak, járdák vezettek egészen az Árpád-hídig.

Itt egy jó horgászhely lehet.

Biztosan tovább is, mi viszont csak addig sétáltunk. Sajnos addig olyan helyet ahonnan horgászni lehetett volna, nem igazán találtunk. A part szinte teljesen be van épülve. Pár ingatlan tulajdonosra meglehetősen irigy is lettem. Egy csodálatos víz partján élni, a kert végéből csónakba, vagy kenuba szállni, onnan pecázgatni, talán egy sexuális aktus végkifejletével egyenértékű élmény lehet.

Tehát elsétáltunk az Árpád-hídig. Azért odáig mert a Pontyvilág talán júniusi számában Pataki Gergely egy a hídhoz közeli sétányon folytatott horgászatáról olvastam. Ha másol nem találtam helyet, akkor ott mindenképpen lennie kell. Eddigre meg is éheztünk, ezért egy igen kulturáltnak és hangulatosnak tűnő pizzériát szemeltünk ki eme testi vágyunk csillapítására. Sőt még egy kellemes meglepetésben is részünk volt, mikor a szabad helyre kérdeztem rá a csinos alkalmazottnál, ő a belső udvarban lévő kerthelységet javasolta, amely még inkább hangulatosnak bizonyult, arról pedig már nem is beszélve, hogy az étlapról választott pizzák még az ízlelő bimbóinkat, ezáltal pedig minket is elégedettséggel töltöttek el.

Talán nem kell leírnom a nevét még egyszer

Jól lakottan sétáltunk vissza az autóhoz, az utolsó kompot el kellett érnünk hazafelé. De egy kellemes szeptember eleji délutánt töltöttünk el együtt, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ellátogasson ebbe a rendezett, hangulatos kis városkába.

 Innentől már a Kevére készülődésről szólt minden. Vasárnap már nagyon készültem a tóra, nagyon el akartam indulni, de a két fiú megint meghiúsította az elképzeléseimet. A fúk és még valami akadályoztak kissé. Ez a valami az erős szél volt. Sokáig gondolkodtunk Esztivel, hogy elinduljunk-e halakat kergetni, kitegyük-e gyermekeinket a szűnni nem akaró erősséggel fújó szélnek. Az ikrek nem észleltek semmit a dilemmánkból. Természetes egyszerűséggel folytatták a napi rutint. Kajáltak, böfiztek, szenderegtek, hangoskodtak kicsit, követelték, hogy a kiságy helyett a karjainkban lehessenek.

11 óra körül csillapodott is a szél, mi pedig átpelenkáztuk a két lurkót. Összekészítettük a kis utazó pelenkás táskájukba a szükséges kellékeket, babakocsit beraktuk a használatra kapott Thalia csomagtartójába, felöltöztettük, bekötöztük őket a babahordozóba, majd pedig a hordozót rögzítettük a gépjárműben. A horgászathoz szükséges cuccokat hamar bedobtam a Suzukiba, és neki is vágtunk az alig fél órás útnak.

Érkezéskor a tónál kellemetlen állapotok fogadtak minket. Sokkal erősebb, durvább szél volt ott, mint nálunk otthon.  Többen széldzsekijük kapucniját teljesen az arcukba húzva toporogtak a tó partján. Eszti fel is tette a kérdést, hogy biztos maradni szeretnénk. Én odasétáltam a konténerhez, ahol a napijegyet tudtam megvásárolni, és segítséget kértem. Azt próbáltam megtudni, hogy hova tudnánk leülni a fiúkkal, ahol nem lennénk annyira kitéve a szél viszontagságainak. A tó szemközti oldalát javasolták, ahol nem szemből kapnánk a szelet, hanem oldalról, amit a babakocsi valamelyest fel tudna fogni. Nekem szimpatikusak voltak a bojlis helyek, ahova autóval is oda tudtunk volna állni, ami még egy kis plusz védelmet is jelenthetett volna, na meg ott a nád is jól felfogta a szelet, de sajnos az összes állás foglalt volt.

 Talán látszik, milyen szél fújt

Megvettem a napijegyet, vagyis a fél napi jegyet, mivel már elmúlt dél, és innentől már vásárolható a félárú fél napi jegy.  Ezután kezdtünk gondolkodni, hova telepedjünk le. Esztivel abban maradtunk, hogy ő kivarázsolja a fiúkat a kocsiból, én pedig a horgász cuccok egy részével besétálok a tóhoz és keresek egy kecsegtető de szélvédett helyet. A parkolóban már látszott, hogy a szeles időjárás ellenére is sokan lehetnek a tavon, de helykeresés közben derült csak ki igazán, hogy szinte tele van a tó. Ekkor már éreztem, hogy szimpatikus, szélvédett helyet nehéz lesz találni. Keresés közben bele is pillanthattam egy fárasztásba, de a végkifejletet nem vártam meg. Azért sikerült találnom egy helyet, bár a szél tekintetében nem volt éppen megfelelőnek nevezhető. Reméltem Eszti tetszését is elnyeri majd. Visszasétáltam hozzájuk, srácok már a babakocsiban ültek, magamhoz vettem a felszerelés maradék részeit, és elindultunk az általam kiválasztott helyhez. Elindultunk, odaértünk, és nem maradtunk ott. Esztinek nem tetszett. Túlságosan szelesnek ítélte meg a helyet, ezért visszasétáltunk a tó egyik sarkához, ahol egy viszonylag nagyobb nádas volt, ami egészen jól felfogta a szelet. Eszti ide vackolta be magát a fiúkkal, én pedig pár méterrel arrébb próbálkoztam valami halat kicsalogatni a vízből. Nagy reményeket nem fűztem a helyhez, valahogy nem éreztem "halasnak". De más normális hely nem igazán adódott, hogy 4-5 órán keresztül a fiainkkal itt maradhassunk.

 Fiúk a szélben. Vagyis a kocsiban, de a szél az fújt.

Próbálkoztam. Serényen. Két feedert vetettem be Rapid Baits mini bojlikkal és kukoricával. Pontosabban a kukoricák mellé Rapid Baits pop-up mini bojlikat fűztem. Így vártam a halakat.

Botok bevetve, cuccok kipakolva

A várakozás akkoriban elég jól ment, valahogy nem fogtam úgy a halakat, ahogy azelőtt, és ahogy szerettem volna. Kicsit frusztrált is a dolog, de itt betudtam a kapástalanságot az erős szélnek. Ez a szél a tó bejárata felé fújt, és véleményem szerint arra fújta a halakat is. Ezt erősítette, hogy a tó elejében több hal fárasztását is láttam, köztük egy igen szép bojlival fogott pontyét is.

Aztán egyszer csak nekem is megérkezett a kapás. Félreérthetetlen módon rázta, hajlította valami a legöregebb és legkedvesebb feederbotom spiccét. Majd 10 évvel ezelőtt vásároltam a Haldorádó webáruházából. Akkor az volt a szempont, hogy legyen egy erős, nagy dobásra alkalmas botunk a Dunára. Erre a feladatra találtuk a SPRO Dyno SF 420-as feederbotjait. Azt kell mondjam jó választások voltak. Mind a mai napig nagy megelégedettséggel használjuk őket testvéreimmel.

Kedvencem a Dunán

Spicc hajlik, Norbi bevág, hal part felé indul. Alig tudtam felcsévélni a zsinórt és kontaktot teremteni a hallal. Amint újra megéreztem, tudtam, hogy nem lesz nagy, de örültem, mert a körülmények ellenére mégis csak hal volt a horgomon.

Ponty a matracon. Kukoricával és epres pop-up minibojlival.

Haza térhetett

Sok kapásom nem volt aznap, de unatkozni nem tudtam. Amúgy sem szoktam horgászat közben unatkozni, még akkor sem ha megúszom a napot egyetlen kapás nélkül. Szeretek a vízparton lenni. Nem nagyon tud úgy más tevékenység kikapcsolódást, feltöltődést nyújtani, mint amikor kiszakadhatok a mindennapok megszokott rendjéből és etetőanyagot keverek, csalizok és az úszót, a botok spiccét figyelem vagy a kapásjelző csippanására a nyeletőfék zizegésére, ciripelésére várok, vagy akár pergetésnél a bot hirtelen elnehezedését érzem meg. Horgászat közben rendbe teszem a gondolataimat, értékelem a hetem vagy a napom, felkészülök a következő feladataimra.

Kevén akkor azonban ez elmaradt. A fiúk nem adtak lehetőséget meditatív tevékenységekre. Igényelték a társaságot, és nem elégedtek meg az anyukájukkal. Mindkettőnkre szükségük volt. De ez nem baj. Sokkal szívesebben ringattam őket a tó partján, mint otthon a szobában, még a szél ellenére is.

De lassan lejárt az időnk. Pakolnunk kellett, hogy időben haza érjünk az esti fürdetésre és a vacsira. És pakoláskor megérkezett a búcsúhal is. Két mini bojlira csábult el egy szép kárászocska.

Miután őt is hazaengedtük, mi is az otthonunk felé vettük az irányt. Hatalmas hiányérzet volt bennem. többet vártam a tótól, de az időjárás nem kedvezett nekünk. Ezért már a következő itt eltöltendő horgászatot tervezgettem az autóban.  Úgy hajtottam ki a parkolóból, hogy hamarosan visszatérek. Visszatértem, nem hamarosan, de jobb időben. Erről pedig hamarosan olvashatnak, ha érdekli Önöket.

A világ rock történetébe 1991-ben lépett be az „álommanó”. A Metallica zenekar „Black”, hivatalos nevén Metallica, albumának első száma a világ legismertebb metálhimnuszai közé tartozik. Egy kisgyermek imája Álomistenhez, hogy kerüljék el a rémálmok.
Péntek éjjel hozzánk is megérkezett Sandman. Négy rémálommal felérő éjszaka után a fiúk végre normálisan aludtak. Az esti utolsó etetésig volt még egy kis sírdogálás, intenzív ébrenlét, de aztán éjjel 3-ig aludtak, majd az esedékes pelenkacsere és a táplálkozás után újra elaludtak és legközelebb már csak reggel 7-kor ébresztettek minket.
Igaz, imákat nem igazán szoktam rebegni, és Metallicát is régen hallgattam már, de ezt az Álommanót már nagyon vártuk. Köszönjük, hogy tiszteletét tette nálunk. Bár tisztában vagyunk vele, hogy a Sandman a nyugati kultúrák folklórjának egyik figurája, a magánmitológia teremtésének iskolapéldája, egy képregény figura, mint Batman, Superman, Spiderman vagy akár Hulk. Ha valaki folytatni kívánja a felsorolást, tegye meg. Nekem mégis ő jutott az eszembe a második négyesben eltöltött „normális” éjszakánk után. Sandman és a Metallica. Lehet, hogy a magyar őstörténethez visszanyúlva egy turul kellett volna elrepüljön házunk felett, a buddhista mitológia alapján egy fehér elefántra is várhattunk volna, hogy gyermekeinket elrepítse a Tusita mennyekbe, ahol megtanulhatták volna az átaludt éjszakákhoz szükséges fortélyokat. De hozzánk Álommanó jött, mert „teremtői” és azok „rokonai” gyakran megfordulnak szerény hajlékunkban.
Ha ezek után bárki kedvet érez, hallgassa meg a „teremtőket” és a dalt, egy szerintem nagyon jó, picit komolyabb változatban.
És ígérem egyszer József Attilát is szavalok az ikreknek. Üveggolyójuk biztosan lesz, és ha vadakat terelő juhászok szeretnének lenni, támogatni fogjuk őket.
Jó éjszakát kívánok mindenkinek, és magunknak is.

https://www.youtube.com/watch?v=qrWYWCBFKKI

Enter Sandman - Metallica & San Francisco Symphonic Orchestra

Enter Sandman Metallica

youtube.com

"Sűrűsödik az éj, elkezdődik az őrségem. Nem ér véget halálom napjáig"
Ahogy telnek a napok, múlnak az éjszakák(nagyon nehezen), Jason Voorhees, Jason Donovan és Jason Statham neve mellett Havas Jhon nevét is megtanulhatjuk, beépíthetjük, na nem a mindennapjainkba, hanem mindenéjszakáinkba. Természetesen nem azért mert Jánoskánkat barbár módon esténként kitennénk a hóra (nincs is hó), és Eszti sem közölte, hogy a gyermek „mellékvágányról” érkezett. De akkor hogyan merülhet fel Lord Edaard Stark balkézről jött gyermeke, az Éjjeli Őrség 999. kapitánya a mi életünkben?
Az éjszakák miatt. Éjszaka őrködünk, szolgálunk. A hadiállapot továbbra is fenn áll. Anya és apa kitartóan, de nem fáradhatatlanul próbálja visszaverni a kétpetéjűek támadásait.
A nappali idilt éjjel felváltja a horror. Magyarázatot, megfejtést nem találunk az esetre. Fürdetés után valamelyik gyermekünk, hétfőn és kedden Norbi, szerdán és csütörtökön Janó döntött úgy, hogy bizony éjjeli 1-2-ig nem nagyon aludna, és két étkezés között a napközben elmulasztott tüdő, légző és légzési segédizmokat fejlesztő gyakorlatokat bepótolja. Na meg apa se gyengüljön le teljesen a gyermekek születése után járó szabadságának eltöltése közben, mely alatt mellőzte az edzésnek, edzéstartásnak nevezhető tevékenységeket. Szóval rákényszerítenek, hogy 4-5 órán keresztül kézben tartva járjak-keljek, leüljek-felálljak a kis szobánkban. A manapság divatos „fegyencedzésnek” nem nevezhető a dolog, mert remélem szobánk nagyobb mint egy cella (ezirányú tapasztalatokat még nem szereztem, és a jövőben sem kívánok szerezni), valamint nem saját testsúlyos gyakorlatokról van szó. Meg különben sem igazi testmozgás a dolog, sokkal inkább a türelmet, az elfogadást, az empátiát, a feltétel nélküli szeretetet, az összetartozást fejlesztik ezek az éjszakák. Na milyen jó, hogy számítógépre vetem a gondolatokat, mert ezek így egyben még nem fogalmazódtak meg. És igyekezni is kell, gyermekek lassan ébredeznek, ha meg nem akkor ébresztjük őket. Fürdetünk, etetünk és készülünk az éjszakai szolgálatra.
Még annyi, hogy ezekben a kis írásokban, nem véletlenül vannak „információ morzsák elszórva”. Az igényes olvasók reményeim szerint a nem ismert dolgoknak utána néznek, hogy pontosabban érthessék az „író” szándékát.
Holnap a munkahelyemen multikulturális nap lesz a gyerekeknek. Én ebből kimaradok, de itt egy kis vallási, filmes, irodalmi és zenés egyveleget is kaphatnak az olvasóink.
Ennek okán osztom meg egyik kedvenc zenekarom két dalát. Tudom az emóciók nem ugyanazok, mint nálam, de talán élvezni fogjátok a kis muzsikát.
Üdvözlünk mindenkit a „frontvonal” két oldaláról.
https://www.youtube.com/watch?v=KkosePL3hRI

https://www.youtube.com/watch?v=t2RfUOxcZe4