reblog

Hogyan lettem bojlis horgász

Szeretném leszögezni már az írás elején, hogy bojlis pályafutásom nem egy maratoni történet. Bár 41 éves vagyok, és kisiskolás korom óta horgászom, bojlizni mégis csak ebben az évben kezdtem. Talán célszerű lenne leírni horgásszá válásom, eddigi horgász pályafutásom történetét, megvilágítani, mi is az, ami a bojlizás felé sodort.

Bojlizás a Dunán

Ercsiben élek, ez a város a szülőhelyem. Családi házunk igen közel van a Dunához. Pár perc, és testvéreimmel máris a Duna partján és az ártéri erdőben rohangáltunk. Itt játszottuk el Winnetou és Old Shatterhand kalandjait. Itt változtunk át szamurájokká és ninjákká. Itt csináltunk csúzlikat és íjakat. A sóderes parton és a füzes, akácos erdőben bújócskáztunk, fogócskáztunk. Nem csak mi négyen, én és a három öcsém, hanem a környék gyerekei is.

Kedvencem a Duna

És nem csak a játékok alkották a Duna parti tevékenységünket, hanem a horgászat is. Nem tudnám megmondani kivel is készítettünk először horgászfelszerelést. Nagy családból származom. Édesapámék négyen, édesanyámék hatan voltak testvérek. Nagynéniből és nagybácsiból is rendesen el voltunk látva, unokatesókról nem is beszélve. A horgászat családi program volt.

A sokat látogatott kőgát

Egy ködös reggel

Még egy ködös reggel

Egy konkrét élményt sem tudnék megnevezni, ellentétben talán a legtöbbekkel, akik egy meghatározó élmény hatására választották a horgászatot hobbynak. Nálunk nem volt ilyen konkrét élmény. Nálunk, nálam ez egy folyamat volt. Mikor a vizek felmelegedtek és megjelentek a küszök, családunk apraja-nagyja botot ragadott és megkezdődött a „hal vadászat”. Nem volt ritka, hogy több mint húszan álltunk a parton és a szélvízben, és a „klasszikus” felszereléseket suhogtattuk. Ez a „klasszikus „ felszerelés a „nagy folyó”  partján fellelhető növényzetből szerzett botokból, erős cérnából, gyufaszál úszóból és hajlított gombostűből állt. Ez volt az első horgászkészség, melynek elkészítését megtanultuk. Kezdetben természetesen a felnőttek készítették a halfogó eszközöket, de már az elején arra törekedtek, hogy minél hamarabb és minél jobban, ügyesebben elkészítsük mi, gyerekek is. Mi pedig lelkesen tanultunk, gyakoroltunk, és hatalmas örömöt éreztünk egy magunk által készített cájggal zsákmányolt snecinél.

Unokaöcsik spiccbotoznak

Azt talán mondanom sem kell, hogy nekünk, akkori gyerekeknek, a pecázás nem csak a horgászatot, a halfogást jelentette, hanem az önfeledt játékot a vízben, erdőben, réteken, fák alatt, és a fákon egyaránt. Szüleink, rokonaink megmutatták azokat a helyeket, ahol ők játszották játékaikat, ahol teret engedtek a fantáziáiknak, ahol lovagokká, betyárokká, vagy az éppen aktuális film, vagy filmsorozat, olvasmányélmény, mozi matiné szereplőivé lényegülhettek át.

A „nagy” család a parton táplálkozott is. Szalonnát sütöttünk, forrás vízzel bográcsban halászlevet, gulyást, lecsót, pörköltet, paprikás krumplit készítettünk. Együtt töltöttük a szabadidőnket, erősítettük a családi köteléket, jól éreztük magunkat, kikapcsolódtunk.

Ilyen képződményekben gyönyörködhetünk

Kis idő elteltével a készségeink finomodtak, „szakszerűbbek” lettek. Szert tettünk nád botokra, igazi horgász zsinórra, horogra. Az is érdekes, hogy akkoriban a faluban nem volt horgászüzlet. A papír-írószer boltban lehetett megvásárolni ezeket a cuccokat. Ott lehetet vásárolni igazi horgászbotot, orsót is. De mi nem onnan szereztük be az első darabokat. Felnőtt rokonainknál jelentek meg egyszer csak ezek a felszerelések, valamelyik sufniból, padlásról kerültek elő. Ekkor szinte kizárólag fenekeztünk a snecizés mellett. Aztán természetesen mi gyerekek örököltük meg ezeket az NDK-ból vagy a Szovjetunióból származó üvegbotokat, peremfutó orsókat. Csalinak kizárólag gilisztát használtunk, amiket a nagymamáink valamint a saját kertünkben szedtünk, vagy a falu széli trágyadombokat forgattuk át, vagy pedig valamelyik folyóparti vén fűz tövében ástuk.

Nehéz, sziklás pálya

Hogy ismereteinket bővítsük, sikeresebbek lehessünk, könyveket vásároltunk. Fenekező és úszós horgászatról egyaránt. Ponty horgászatról szólót valamint ragadozó halas témában. Elolvastunk mindent, amihez hozzá tudtunk jutni. Zsákmányunk ezidőtájt nem volt jelentősnek nevezhető. Azt lehet mondani, hogy szákunkban ritka volt a hal, mint a fehér Zorro. Csupán pár keszegecske, valamint kisebb kecsegék vándoroltak velünk haza, hogy paprikás lisztben megforgatva, a serpenyőt megjárva a pocakunkban landoljanak.

Feederes ponty

A család idővel elkopott mellőlünk. Elsőként a felnőttek maradtak el. Ahogy növekedtünk, és megbíztak bennünk, megtanítottak a dunai viselkedésre, egyre többször engedtek el minket gyerekeket felügyelet nélkül. A felnőttek után unokatestvéreink érdeklődése csappant meg. aztán már csak mi négyen maradtunk. Én, Attila, Zoltán és Lajos öcséim.

Lali feederes 14 kg-os amurja 0,18-as zsinórral

Aztán hirtelen a módszer és a célhalak is megváltoztak. Miki nagybátyánkról kiderült, hogy fiatal korában eredményes ragadozó halas, görgető, tapogató horgász volt. Számos süllő, csuka és balin ragadt a horgára. És mi is egyre többször láttunk horgászokat, akik valamilyen műcsalival, vagy élő esetleg élettelen kishallal ragadozókat zsákmányoltak. Érdeklődésünk ebbe az irányba terelődött, és eredményesebbek, sikeresebbek lettünk, mint a fenekező horgászatoknál. Kezdetét vette a pergető horgász időszak. Twisterekkel, wobblerekkel, körforgókkal, támolygókkal, gumihalakkal ejtettünk el, süllőket, csukákat, balinokat.

Attila egy balinnal

Egyszer azonban megváltozott a partszakasz ahol horgásztunk. Megcsúszott  és leszakadt a löszpart. Több ház életveszélyessé vált, lakóit kiköltöztették. Nagy építkezés kezdődött. A házakat lebontották, a partfalat megerősítették. Gabion falat építve igyekeztek megakadályozni a további megcsúszásokat. A beleölt rengeteg idő és pénz dacára, megnyugtató és biztonságos megoldás nem született, mert azóta sajnos még kétszer megcsúszott a partfal, minek következtében újabb munkálatok váltak szükségessé.

Az első megcsúszás idején az építkezéssel egy időben hatalmas uszályok jelentek meg a Dunán és felépítettek három kőgátat az általunk kedvelt és látogatott partszakaszon. Ez alapjában változtatta meg a horgászatunkat. Az addig sóderos oxigén dús vizek meglassultak, hordalékkal, homokkal, iszappal telítődtek. Az addig sikeresen fogott halak lassan eltűntek a régen fogósnak számító helyekről.

Kőgát nyári fényben

Megjelentek helyettük azonban a keszegek. Elsősorban a dévérek, karika és bagoly keszegek valamint a bodorka. És természetesen a kárászok. A halak mellett a horgászmódszer is megváltozott. A kőgátakról űztük az úszós horgászatot. Kezdetben spiccbotokkal, de miután az egyedsúly növekedni kezdett, és beugrott az etetésre egy-két márna valamint ponty is, a spiccbotokat matchre cseréltük. Az úszók és a végszerelék maradt a spiccbotokon használatos, a zsinórból alkalmaztunk kicsit vastagabbat, és a célhal elsősorban a ponty lett. Szép és bőséges zsákmányoknak örülhettünk abban az időben, de aztán megint váltani kellett. Arról a távról, amit biztosan és eredményesen horgásztunk úszóval, elmaradtak a halak. Talán már túlságosan is feltöltődtek a gátak lábai, talán valami más változott meg. A lényeg, hogy váltottunk. Belekezdtünk a feederes horgászatba. Abban az időben kezdett erről a módszerről publikálni Döme Gábor a Sporthorgász magazinban. Akkor váltak elérhetővé az első feederes VHS filmjei. Lelkesen olvastuk a cikkeket, néztük a filmeket, igyekeztünk az ott látottakat a mi körülményeinkhez adoptálni, és sikereket értünk el nagytestű dévérek szákba terelésével. De ponty fogásaink is megszaporodtak, míg eljutottunk oda, hogy a horgászataink célhala elsősorban a ponty lett. Sikeresen tudtuk megmutatni szép, erős, nagy példányoknak, hogy milyen az élet a víz szintje fölött. Segítettünk nekik, hogy még ha csak pár pillanatra is, de szemügyre vehessék az ártéri erdőt.

Egy szép téli feederes ponty

A tavalyi és az azelőtti évben rengeteg botvivős, szakítós kapásunk volt. Sok nagytestű hal ugrását, fordulását figyelhettük meg. Merítőbe is tereltünk több 5-6 kg feletti pontyot, 7 kg, 12 kg és 14 kg tömegű amurokat. Mivel pedig a terep kedvenc horgászhelyünkön nem nevezhető könnyűnek, sziklás, akadós, kagylókkal bőven borított pálya, erősebb felszerelésre váltottunk. A feeder botokon 25-ös zsinórokat használunk és beszereztünk bojlis felszerelést is.

Bojlizás a Dunán alacsony vízállásnál

Régebben, mikor úszós horgászatott folytattam, el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet a jó, a lenyűgöző a bojlizásban, mi az ami megragadja benne az embert. Az úszó figyelését, a legapróbb rezdülésére való reagálást, a koncentrációt, a figyelmet, a megfelelő pillanatra való összpontosítást, az azonnali cselekvést egy nagyon aktív horgászmódszernek tartottam, és tartom ma is. Komoly mentális folyamatnak is éreztem. Egyértelmű párhuzamot vontam az úszós horgászat és a másik szenvedélyem között, melyet végül is foglalkozásomul választottam. Akkoriban folytattam tanulmányaimat a Tan Kapuja Buddhista Főiskola Karate Szakirányán. A fentebb leírt dolgokat a figyelmet, a koncentrációt , a megfelelő pillanatra való türelmes várakozást, aztán az azonnali cselekvést egyértelműen rokonítatni tudtam a karatéban átélt tudatfolyamataimmal. Nem értettem mi élvezhető abban, hogy egy kapásjelző csippanására vár valaki akár napokat. Egy sátorban üldögélős, alvós horgászatot abszolút nem éreztem sportszerű, aktív dolognak. (Igaz, ezt a vonalat még sosem próbáltam.)

Egy különleges fogás. Készül róla egy másik cikk

Valamikor másfél évvel ezelőtt kezdett bennem megérlelődni a gondolat, hogy bele kéne kóstolni a bojlis technikába is. A látott hatalmas halak fordulásai, ugrásai. Az elementáris erejű kapásokra való bevágások kudarccal végződése. Több nagy amur teteme, melyet tél közepén találtunk a folyó partján, melyek pusztulását a fellelhető nyomok és a tetemeken talált sebek alapján egyértelműen vidrának tudtuk be, érlelték meg az elhatározást, hogy bojlis szerkó kell. Testvéreimmel el is kezdtük a felszerelések beszerzését Balogh Jenő barátunk segítségével, aki egyébként a jenő horgászboltja webáruházat üzemelteti. Aztán a Fishing and Huntig tv csatorna műsorai is csak erősítették az elhatározást, amit végül is a Pontyvilág magazin egyik száma, amit legkisebb öcsémtől kaptam végérvényesen eldöntötte a dolgot. Bojliznom kell!

Ússz csak kicsi halacskám!

Azóta azon töröm a fejem, azzal kísérletezem, miként tudnám kialakítani a leghatékonyabb etetést a kedvenc dunai helyemen. Azt figyelem, hol találhatok olyan pályát, ami még eredményes lehetne. Próbálom kitalálni, mik lehetnek azok a végszerelékek, amelyek felkelthetik a pontyok érdeklődést. A kora tavaszi időszakban voltak apróbb sikereim, melyek kezdtek megerősíteni abban, hogy jó úton járok az új módszeremmel. Igaz feederrel azóta is eredményesebb vagyok, Zoli öcsém is feederrel fogta az eddigi legnagyobb pontyunkat (11,39 kg) az általam etetett helyen, bár csalinak 12 mm-es pop up bojlit is használt. Azzal lebegtette meg a két szem erjesztet kukoricát, melynek a szép amurjainkat és legtöbb pontyunkat köszönhetjük.

Zoli 11,39-es pontya a Dunából

De valahol érzem, hogy a bojlis technikának köszönhetően még sok és nagy hal fogja a merítőben végezni a küzdelmünket. Minden vízparton töltött pillanatban azt várom hatalmas izgalommal, hogy mikor fektethetek a pontymatracomra egy gyönyörű nyurgát, tő- vagy akár tükör pontyot. Gondolatba besétálok velük a vízbe, óvatosan visszahelyezem őket, és várom, hogy farkcsapásaikkal vizet fröcsköljenek az arcomba. Ezeket az élményeket szeretném átadni iker fiaimnak, akik még csak 9 hónaposak lesznek, de már többször meglátogattak édesanyjukkal a helyi holtág partján ponty vadászat közben, A Dunához is elkísértek már és túl vagyunk velük egy fél napos, szeles pecán is a Keve horgászparkban. Édesanyjukkal már tervezzük az első sátoros ott alvós horgászkalandot is, és mint régen a seregben, vágjuk a centit, hogy mikor is érkezik el ez az idő.

Az ikrek a kinyilatkoztatással