1989-ben jelent meg egyik kedvenc hazai zenekarom a Pokolgép Éjszakai bevetés című albuma. Szerintem ez az egyik legjobban sikerült albumuk, melyet a mai napig is szívesen hallgatok.
De most nem a Pokolgép zenei munkásságát szeretném vizsgálni, nem a magyar Heavy Metal zene örökbecsű darabjaival kívánok foglalkozni, hanem az éjszakai horgászataink történetét szeretném megosztani az érdeklődő olvasókkal. Az éjszakai horgászatainkét, az éjszaki bevetéseket, az szerelékek éjszakai bevetését.
Hajnali keszeg fárasztás
Éjszakai horgászataink nem nyúlnak vissza hosszú időkre. Három évvel ezelőtt találta ki az egyik öcsém, Lali, hogy egy nyári éjszakát megpróbálnak áthorgászni a 6 éves kisfiával Kornéllal a Dunán. Mikor megosztotta velünk az ötletet, én és a másik öcsém Attila, úgy döntöttünk, hogy mi is csatlakozunk. A sátrat és a sok kelléket, matracokat, hálózsákokat, pokrócokat, na és a horgász felszereléseket, etetőanyagokat úgyis segíteni kell lecipelni. A kedvenc, leggyakrabban látogatott horgászhelyünkhöz ugyanis mindig gyalog, vagy nagy ritkán kerékpárral közlekedünk. Ez a hely a Duna ercsi szakaszának egy nevezetes kőgátja.
Az első sátoros, pecás "bevetés" nagy sikerrel nem járt, de az esti, éjszakai, hajnali Duna hangulata nagyon megragadott minket és úgy döntöttünk, hogy a következő évben is el fogunk majd tölteni egy éjszakát a "Nagy Folyónk" partján.
Virágos út a horgászhelyhez
A következő év egy forró nyári éjszakája sem hozott nagy eredményt. Nem igen volt érdeklődő a csalijainkra a sötétség ideje alatt. De a kora délelőtt maradandó élményt nyújtott Kornélnak, Lalinak, Eszternek a páromnak és nekem. Lali 9 órakor megakasztott egy 14 kg-os amurt feeder bottal, 18-as zsinórral. Hosszú, óvatos de még a külső szemlélőnek is nagyon élvezetes fárasztás után sikerült szákba terelni.
És az út folytatódik az erdőn át
Ide vezet. Valaha szebb napokat látott, de állhatatosan őrködik a horgászhely felett
Aztán a tavalyi évben változás állt be a horgászmódszerünkben. A finomabb szereléseinkkel rendre kudarcot vallottunk. Rengeteg botvivős kapásunk volt, melyeknél néha még a bevágásig sem tudtunk eljutni, mert rendszeresen szakadtak a zsinórjaink. Jöttek a 20-as, 22-es zsinórok, de csak a bevágások lettek sikeresek, aztán semmi több. Vagy a bevágás után szakadtunk, vagy pedig a fárasztás közben. Időközben volt alkalmunk megfigyelni hatalmas pontyok fordulásait, és konzultálni kezdtünk a rendszeresen közelünkben horgászó régi ismerősökkel, hogy ők miként oldják meg a szituációt. Válaszaik kicsit megleptek minket. Ők a feeder boton már régóta nem használtak 0,25-ösnél vékonyabb zsinórt, sőt gyakran tekertek az orsókra 30-asakat is. És ami még meglepőbb volt, hogy bár tudtuk róluk, hogy járnak bojlis tavakra is, itt a Dunán is használtak bojlis botot, de feederes szerelékkel. A rengeteg szikla, és a valószínűsíthető fák, ágak, amiket a folyó a gát előtt és mögött letesz, igencsak megnehezítik a pecát. Nekik bevált a módszer, sok szép nagytestű pontyot és amurt fogtak.
Ez után kezdtem érdeklődni a bojlis módszer iránt. Elkezdtem utána olvasni interneten. Előfizettem a Pontyvilág magazinra, és ennek az évnek az elején Balog Jenő barátom segítségével, aki a Jenő Horgászboltja webáruházat üzemelteti, vásároltam egy bojlis botot hozzávaló orsóval. Úgy gondoltam a Dunán is fogok tudni bojlival pontyot fogni. Elkezdtem gondolkodni az etetésen, mivel, hogyan, mennyit kéne bejuttatni. Elkezdtem szerelékeket tanulmányozni, stratégiát kidolgozni. Kezdetben voltak apróbb sikereim, de a feederrel még mindig eredményesebb voltam.
Bojlis szerelékeim Rapid Baits csalikkal
Aztán a legkedveltebb közösségi oldalon megláttam a Rapid Baits felhívását, melyben amatőr teszthorgászokat kerestek. Jelentkeztem és elküldték az elképzeléseiket. Ezek elnyerték a tetszésemet, mert nem ígértek ingyen csalikat, ingyen cuccokat. Kedvezményt ígértek, és egy közösség kialakítását. Ez tetszett nekem mert, azt gondoltam, hogy egy kezdő, a módszerrel most ismerkedő amatőr egy ilyen közösségtől nagy segítséget kaphat, hogy eredményesebb legyen. Összeállítottam és megrendeltem tőlük egy csomagot, mely egy csütörtöki nap kora délutánján meg is érkezett.
Ezek érkeztek
Péntek estére már meg volt tervezve az éjszakai horgászat. Délelőtt a munkahelyemről kaja szünetben elugrottam Jenő barátomhoz, hogy szükséges apróságokat, kellékeket beszerezzem. A feederre persze elfelejtettem világító patront venni.
Délután már tűkön ültem. Vártam a megbeszélt telefont. Vártam, hogy Laliék hívjanak, hogy a cuccok nagy részét bepakoljuk a túra kenujukba, amit tavaly vásároltak, hogy kicsit barangolhassanak a folyón, és megkönnyítsék az éjszakázáshoz szükséges felszerelések horgászhelyhez juttatását. Közben pedig a párommal és anyámmal is meg kellett küzdenem. Ők mostanában nem szeretik, ha horgászom. Ennek két oka is van. Pontosan két kisfiú. Februárban 13-án pénteken két egészséges fiúgyermekünk született. Janóka és Norbika.
Az ikerek a kinyilatkoztatással
Tőlük azért nehéz elszökni horgászni. Vagyis nem tőlük, hanem a feladatok elől, ami így Esztire és édesanyámra marad. De ezt az éjszakai horgászatot nem akartam kihagyni. Új csalik, új bojlik, új remények. És a horgászok létszáma is emelkedett. A négy fiútestvérből hárman lent kívántuk tölteni az éjszakát, velünk tartott Kornél is, aki elmaradhatatlan résztvevője ezeknek a bevetéseknek, és jött még Zolika unokaöcsém is, aki először vágott bele a kihívásba.
Etetőgombócok csúzlizásra várva
Kihívás volt valóban, mert egy aprócska nyurga pontyon kívül az éjszaka közepén,nem volt más jelentkező, aki adrenalint pumpáltatott volna a vérbe. Így ébren maradni is nehéz volt. De ezt a két gyerek megoldotta. Pár óra szundi után megjelentek a sátor előtt és elkezdték bőszen táplálni a tüzet. Lelkesedésük hajnalig kitartott, viszont így mi sem tudtunk aludni, mert azért mégsem hagyhattuk őket magukra az éjszaka folyamán. Kora reggel megérkezett a harmadik testvérem Zoli is. Gondolom kitalálható, hogy ő Zolika apukája. Tehát már hatan űztük a halakat. Vagyis pontosabban nyolcan, mert egy sziklazátonyon, amely kis víznél elég jól megközelíthető, és nincs túl messze a kőgáttól, melyen mi állítottuk fel a botjainkat, két ismerősünk vert tanyát éjszakára és vallatta a vizet. Ennek sajnos a későbbiekben még lett következménye.
Ilyen a pálya magas vízállásnál
A botok érintetlenek maradtak az éjjel. Ezért Attila és Zoli úgy döntöttek elsétálnak felfelé a folyón és megpróbálkoznak pár ragadozót horogra csalni pergetve. Zoli közben bedobott bojlis botját ránk bízta, miközben Lali megunva a kapástalanságot keszegezni kezdett. Fogogatott is. Én időközben megéheztem és a Zoli bojlis botjának közelében lévő táskából kivettem a kajánkat. Alig kezdtem falatozni, mikor a boton lévő orsó nyeletőfékje egy erőszakos rántás hatására egy pillanatra megszólalt. Lali kínosan felnevetett, hogy még ezt sem tudjuk megfogni. Én tovább étkeztem, de két falatnál többet nem sikerült legyűrnöm, mert felsikított a nyeletőfék újra, és az elektromos kapásjelző is folyamatosan sivított. Eddig még sosem tapasztalt sebességgel húzta valami a zsinórt. Felemeltem a botot tekertem a hajtókaron, majd erőteljesen beemeltem, minek következtében a 3.5 librás Spro bojlis bot perecbe hajlott. Nem csak a spicce, hanem az orsótartótól kezdődően hajlott az egész bot. Elementáris erőt éreztem a zsinór másik végén. Fogtam már 12 kg-os amurt, 8,5 kg-os pontyot pergetés közben a farkába akadva, de ilyen erővel még nem találkoztam. A hal lassan úszott jobbra és balra. Nem sietett. Komótosan, de folyamatosan húzta le a zsinórt az orsóról. Én csak tartani tudtam. A zsinórból akár csak egy centit is visszanyerni még esélyem sem volt. Lali is látta, hogy nem tréfa a dolog, talán maga Moby Dick tévedt elénk, szólt a két fiúnak, hogy kezdjék kiszedni, kitekerni a még bent lévő botokat. Ő is így tett. Megtisztították előttem a terepet a zsinóroktól, hogy szabadon fáraszthassak. Ment is a dolog. Meglepetésemre igen higgadt, nyugodt tudtam maradni, bár éreztem, hogy életem eddigi legnagyobb hala lehet a horgon. De éreztem azt is, hogy a bot és a zsinór bírja, az orsó fékje remekül dolgozott. Éreztem, hogy ez nem fog megszaggatni. Lassan elkezdtem keményíteni a féken és óvatosan próbáltam visszalopni a frissen felcsévélt zsinórból. Aztán egyszer csak elnehezedett a bot, majd megkönnyebbült. Nem tudtam elképzelni mi történhetett. Éreztem, hogy ez nem szakítás volt. Akadóra sem gyanakodtam. Valami más történt. Kitekertem a szerelést, minden megvolt. Horog és csalik rendben. A két színezett, piros és sárga kukorica alatt ott volt a Rapid Baits pop-up fluo Squid-Octopus bojlim is. Az ólom is megvolt és az ólomklipsz is rendben volt, vagyis nem, valami fityegett rajta. Egy komplett feeder szereléket szedtem le róla. Gubancgátlós feederkosár és fonott horogelőke horoggal és csonti csalival. Ez volt a kezemben. Átkiáltottam a szomszédban horgászókhoz, hogy az ő szereléküket húztam-e ki. Igenlő választ kaptam és kiderítettük, hogy a kapásom előtt szakadt be vele az egyikük. A halam összeszedte fárasztás közben a cuccot, és így le tudta verni magát a horogról. Nem voltam vidám , de nagy elkeseredést sem éreztem. Bízom benne, hogy a hal ott maradt valahol a környéken és összefuthatunk még.
Most még adok két puszit a szuszogó ikreknek, bebújok a párom mellé, próbálok pihenni kicsit, és reménykedek, hogy reggel olyan idő lesz, ami lehetővé teszi, hogy a fél éves fiúkkal elindulhassunk a Keve horgászparkba, ahol újra próbára tehetem a Rapid Baits bojlikat és minibojlikat. Valamint holnap egyeztetjük tesóimmal a következő folyóparti éjszakázásunkat. Bízom benne, hogy a közeljövőben még billentyűzet elé kell ülnöm. Legépelni a halfogások történetét, a Rapid Baits horogcsalik eredményességét, és feltölteni a fogásokról készült jól sikerült képeket. De addig is jöjjön egy kis Éjszakai Bevetés! Hallgassátok élvezettel! Long Live Rock&Roll! Na meg a halak!
