reblog

Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén. Mi viszont azt sem tudjuk, hol vagyunk. Négy nappal ezelőtt gyermekinket, mint Mcduffot "kivágták" édesanyjuk méhéből.
Nekünk ők a világnak ékei, mi vagyunk a világnak vénei, nem mondjuk hogy ez volt az utolsó születés, és szerintünk még van újjá születés.
Már a szülőszobán megpróbáltunk összebarátkozni, apa majd anya is mellre vehette a kicsiket, akik csenddel és hozzánk bújással csepegtettek örömöt a szívünkbe, még a babonás nap ellenére is. Mi szerencsések voltunk.
Anya a kórházban már megfelelő jártasságot szerzett a babák ellátásában. Szakképzett egyének és egyén hölgyek vezették be az alapok elsajátításába, és látták el az otthoni élethez való jó tanácsokkal.
Apa szülinapján haza is térhettünk, a meleg kórházi szobát szeretettől fűtött családi házra cseréltük, ahol már az unokatesók vártak ránk türelmetlenül.
A hazafele tartó út eseménytelenül telt. Végig aludták az utat, sőt még az új felségterület birtokbavételekor is az igazak álmát aludták. Apa és anya ekkor még nem is sejtette, hogy sötét fellegek kezdenek tornyosulni. Az idillikus kép, az unokatesók ragyogó, érdeklődéstől csillogó szemei, az elismerő testvéri pillantások, gyermekeink csukott szemei, ritmusos szuszogása, azt a negédes, délibábos képzetet vetették fel elménkbe, hogy innentől már minden a legnagyobb rendben lesz. Az esti szoptatás és a fürdetés is simán ment. Kicsit lett csak melegebb a víz, mint kellett volna, de ezt pici hidegebb folyadék hozzáadásával korrigáltuk. Apa még bénázott kicsit az öltöztetésnél, így az hosszabbra sikerült a kelleténél. Majd gyakorolunk még.
Mint ahogy anya is gyakorolta, miként lehet a két apró lényt egyszerre táplálni, egyszerre ciciztetni, mert kicsit számolgattunk és megállapítottuk, hogy ha egymás után esznek, akkor szinte semmi idő nem marad anyának regenerálódni, pihenni. Még ekkor is rendben volt minden, szépen ettek mindketten.
Kaja után aztán ránk zúdult a nem várt veszedelem. Norbi és János jól szervezett, összehangolt támadást indítottak. Janó a cicizés után kellemes álomba szenderült, Norbi viszont sírással nyomatékosította, hogy valami nincs rendben. Felváltva próbáltuk különböző pozíciókban tartani, ringatni, beszélni hozzá. És mindig, mikor már azt hittük, betehetjük fekhelyére, újra és újra jelezte, hogy ő erről mást gondol. Apa önfeláldozóan magára vállalta az esti gondviselő szerepét, anyát ágyba parancsolta, alvásra ösztönözte, hogy legalább a következő szoptatásig pihenjen valamit. Valamennyit pihent is, de koránt sem eleget, mert a hangosabb sírásokra azonnal felébredt. Az éj közepén esedékes szoptatást megejtettük, Janót nem ébresztettük. úgy döntöttünk, majd ő jelzi mikor óhajt enni. Norbi végre elaludt. Aztán a "Sárkányos Nagyúr", aki ekkor már levedlette sárkány viseletét, jelezte, hogy ő is táplálkozással köszöntené ez első itthon ránk köszöntő hajnalt. Táplálkozzon csak gondoltuk. Ő táplálkozott. Lassan, kimérten. Én félálomban szenderegtem, Eszti meg még abban sem. A gyermek, mint valami jól képzett férfiember, végtelennek tűnő ideig tartotta birtokában a melleket, tapasztotta rá ajkait. Más körülmények között valószínűleg hatalmas büszkeséggel töltött volna el a gyakorlásnak ez a fajtája, de most valahogy inkább más okozott volna nagy megelégedést. Nem is kell mondanom, hogy addig nem aludt el elsőszülött gyermekünk még az öcsikéje fel nem ébredt. Ekkor jöttünk rá, hogy ők összeesküdtek ellenünk. Alapos módszerességgel törnek az elpusztításunkra.
De felvesszük a kesztyűt. Mérhetetlen anyai és apai szeretetünket vetjük be ellenük. Nem ismerünk megalkuvást és a győzelem a miénk lesz, még akkor is ha a birnami erdő elindul ellenünk.
Lassan én is lehunyom kicsit a szemem. Átengedem Esztinek a terepet. Ő fogja szemmel tartani a két pernahajdert, akik persze most egyszerre tudnak aludni.

És megmondtam, hogy ördögi dolog ez!

Nem vagyok babonás, a horror filmeket nem kedvelem. Nem úgy mint Szilágyi Anita, kedves barátom párja, kinek kedvence a Péntek 13. Péntek 13-án nevet adni két fiú gyermeknek, érdekes feladat. Ezen a napon egyszerűen adódik egy név. Jason. De egy őrült maszkos gyilkosról ne nevezzünk már el szép gyerekeket. Mondjuk egy Ausztráliában szomszédoló énekes filmsztárról, ki egykor Kylie Minogueval is szoros kapcsolatba került, talán már elnevezhető lenne az egyik gyermek, de ő nem ahhoz a világhoz tartozik amit én kedvelek. Van még egy híres Jason. Jason Statham. Ő izmos, ügyesen harcművészkedik is, talán hölgyek még sármosnak is tartják, viszont ő feláldozható. Az én fiam meg ne legyen az. Meg ha egy ikerpár egyik tagja péntek 13-án a Jason nevet kapja, a 30 éven felülieknek a másik gyerek neveként egyből a Freddy jutna eszébe. Na ettől senkinek nem lennének szép álmai. És különben is van két ember akit ennél sokkal jobban kedvelek. Az egyik én lennék, a másik pedig egy tiszteletre méltó kétszeres nagypapa. Kedves barátom szerződéssel "láncolta" őt gyermekei mellé. Én pedig nagyrabecsülésem jeleként elsőszülött gyermekemet neveztem el róla. Tehát Eszti beleegyezésével, sőt ő már be is diktálta a neveket mire én megérkeztem a kórházba, iker gyermekeink neve János(csak kicsit hasonlít Jasonhoz) és Norbert lett. Tehát 2015 február 13-án megszületett iker fiú gyermekeim Békes János és Békes Norbert néven konkurálnak a pokol urával. Ördögi dolog ez. Nekem bárki elhiheti.

1989-ben jelent meg egyik kedvenc hazai zenekarom a Pokolgép  Éjszakai bevetés című albuma. Szerintem ez az egyik legjobban sikerült albumuk, melyet a mai napig is szívesen hallgatok.

De most nem a Pokolgép zenei munkásságát szeretném vizsgálni, nem a magyar Heavy Metal zene örökbecsű darabjaival kívánok foglalkozni, hanem az éjszakai horgászataink történetét szeretném megosztani az érdeklődő olvasókkal. Az éjszakai horgászatainkét, az éjszaki bevetéseket, az szerelékek éjszakai bevetését.

Hajnali keszeg fárasztás

Éjszakai horgászataink nem nyúlnak vissza hosszú időkre. Három évvel ezelőtt találta ki az egyik öcsém, Lali, hogy egy nyári éjszakát megpróbálnak áthorgászni a 6 éves kisfiával Kornéllal a Dunán. Mikor megosztotta velünk az ötletet, én és a másik öcsém Attila, úgy döntöttünk, hogy mi is csatlakozunk. A sátrat és a sok kelléket, matracokat, hálózsákokat, pokrócokat, na és a horgász felszereléseket, etetőanyagokat úgyis segíteni kell lecipelni. A kedvenc, leggyakrabban látogatott horgászhelyünkhöz ugyanis mindig gyalog, vagy nagy ritkán kerékpárral közlekedünk. Ez a hely a Duna ercsi szakaszának egy nevezetes kőgátja.

Az első sátoros, pecás "bevetés" nagy sikerrel nem járt, de az esti, éjszakai, hajnali Duna hangulata nagyon megragadott minket és úgy döntöttünk, hogy a következő évben is el fogunk majd tölteni egy éjszakát a "Nagy Folyónk" partján.

Virágos út a horgászhelyhez

A következő év egy forró nyári éjszakája sem hozott nagy eredményt. Nem igen volt érdeklődő a csalijainkra a sötétség ideje alatt. De a kora délelőtt maradandó élményt nyújtott Kornélnak, Lalinak, Eszternek a páromnak és nekem. Lali 9 órakor megakasztott egy 14 kg-os amurt feeder bottal, 18-as zsinórral. Hosszú, óvatos de még a külső szemlélőnek is nagyon élvezetes fárasztás után sikerült szákba terelni.

 És az út folytatódik az erdőn át

 Ide vezet. Valaha szebb napokat látott, de állhatatosan őrködik a horgászhely felett

Aztán a tavalyi évben változás állt be a horgászmódszerünkben. A finomabb  szereléseinkkel rendre kudarcot vallottunk. Rengeteg botvivős kapásunk volt, melyeknél néha még a bevágásig sem tudtunk eljutni, mert rendszeresen szakadtak a zsinórjaink. Jöttek a 20-as, 22-es zsinórok, de csak a bevágások lettek sikeresek, aztán semmi több. Vagy a bevágás után szakadtunk, vagy pedig a fárasztás közben. Időközben volt alkalmunk megfigyelni hatalmas pontyok fordulásait, és konzultálni kezdtünk a rendszeresen közelünkben horgászó régi ismerősökkel, hogy ők miként oldják meg a szituációt. Válaszaik kicsit megleptek minket. Ők a feeder boton már régóta nem használtak 0,25-ösnél vékonyabb zsinórt, sőt gyakran tekertek az orsókra 30-asakat is. És ami még meglepőbb volt, hogy bár tudtuk róluk, hogy járnak bojlis tavakra is, itt a Dunán is használtak bojlis botot, de feederes szerelékkel. A rengeteg szikla, és a valószínűsíthető fák, ágak, amiket a folyó a gát előtt és mögött letesz, igencsak megnehezítik a pecát. Nekik bevált a módszer, sok szép nagytestű pontyot és amurt fogtak.

Ez után kezdtem érdeklődni a bojlis módszer iránt. Elkezdtem utána olvasni interneten. Előfizettem a Pontyvilág magazinra, és ennek az évnek az elején Balog Jenő barátom segítségével, aki a Jenő Horgászboltja webáruházat üzemelteti, vásároltam egy bojlis botot hozzávaló orsóval. Úgy gondoltam a Dunán is fogok tudni bojlival pontyot fogni. Elkezdtem gondolkodni az etetésen, mivel, hogyan, mennyit kéne bejuttatni. Elkezdtem szerelékeket tanulmányozni, stratégiát kidolgozni. Kezdetben voltak apróbb sikereim, de a feederrel még mindig eredményesebb voltam.

 Bojlis szerelékeim Rapid Baits csalikkal

 Aztán a legkedveltebb közösségi oldalon megláttam a Rapid Baits felhívását, melyben amatőr teszthorgászokat kerestek. Jelentkeztem és elküldték az elképzeléseiket. Ezek elnyerték a tetszésemet, mert nem ígértek ingyen csalikat, ingyen cuccokat. Kedvezményt ígértek, és egy közösség kialakítását. Ez tetszett nekem mert, azt gondoltam, hogy egy kezdő, a módszerrel most ismerkedő amatőr egy ilyen közösségtől nagy segítséget kaphat, hogy eredményesebb legyen. Összeállítottam és megrendeltem tőlük egy csomagot, mely egy csütörtöki nap kora délutánján meg is érkezett.

 Ezek érkeztek

Péntek estére már meg volt tervezve az éjszakai horgászat. Délelőtt a munkahelyemről kaja szünetben elugrottam Jenő barátomhoz, hogy szükséges apróságokat, kellékeket beszerezzem. A feederre persze elfelejtettem világító patront venni.

Délután már tűkön ültem. Vártam a megbeszélt telefont. Vártam, hogy Laliék hívjanak, hogy a cuccok nagy részét bepakoljuk a túra kenujukba, amit tavaly vásároltak, hogy kicsit barangolhassanak a folyón, és megkönnyítsék az éjszakázáshoz szükséges felszerelések horgászhelyhez juttatását. Közben pedig a párommal és anyámmal is meg kellett küzdenem. Ők mostanában nem szeretik, ha horgászom. Ennek két oka is van. Pontosan két kisfiú. Februárban 13-án pénteken két egészséges fiúgyermekünk született. Janóka és Norbika.

  Az ikerek a kinyilatkoztatással

Tőlük azért nehéz elszökni horgászni. Vagyis nem tőlük, hanem a feladatok elől, ami így Esztire és édesanyámra marad. De ezt az éjszakai horgászatot nem akartam kihagyni. Új csalik, új bojlik, új remények. És a horgászok létszáma is emelkedett. A négy fiútestvérből hárman lent kívántuk tölteni az éjszakát, velünk tartott Kornél is, aki elmaradhatatlan résztvevője ezeknek a bevetéseknek, és jött még Zolika unokaöcsém is, aki először vágott bele a kihívásba.

  Etetőgombócok csúzlizásra várva

Kihívás volt valóban, mert egy aprócska nyurga pontyon kívül az éjszaka közepén,nem volt más jelentkező, aki adrenalint pumpáltatott volna a vérbe. Így ébren maradni is nehéz volt. De ezt a két gyerek megoldotta. Pár óra szundi után megjelentek a sátor előtt és elkezdték bőszen táplálni a tüzet. Lelkesedésük hajnalig kitartott, viszont így mi sem tudtunk aludni, mert azért mégsem hagyhattuk őket magukra az éjszaka folyamán. Kora reggel megérkezett a harmadik testvérem Zoli is. Gondolom kitalálható, hogy ő Zolika apukája. Tehát már hatan űztük a halakat. Vagyis pontosabban nyolcan, mert egy sziklazátonyon, amely kis víznél elég jól megközelíthető, és nincs túl messze a kőgáttól, melyen mi állítottuk fel a botjainkat, két ismerősünk vert tanyát éjszakára és vallatta a vizet. Ennek sajnos a későbbiekben még lett következménye.

Ilyen a pálya magas vízállásnál

A botok érintetlenek maradtak az éjjel. Ezért Attila és Zoli úgy döntöttek elsétálnak felfelé a folyón és megpróbálkoznak pár ragadozót horogra csalni pergetve. Zoli közben bedobott bojlis botját ránk bízta, miközben Lali megunva a kapástalanságot keszegezni kezdett. Fogogatott is. Én időközben megéheztem és a Zoli bojlis botjának közelében lévő táskából kivettem a kajánkat. Alig kezdtem falatozni, mikor a boton lévő orsó nyeletőfékje egy erőszakos rántás hatására egy pillanatra megszólalt. Lali kínosan felnevetett, hogy még ezt sem tudjuk megfogni. Én tovább étkeztem, de két falatnál többet nem sikerült legyűrnöm, mert felsikított a nyeletőfék újra, és az elektromos kapásjelző is folyamatosan sivított. Eddig még sosem tapasztalt sebességgel húzta valami a zsinórt. Felemeltem a botot tekertem a hajtókaron, majd erőteljesen beemeltem, minek következtében a 3.5 librás Spro bojlis bot perecbe hajlott. Nem csak a spicce, hanem az orsótartótól kezdődően hajlott az egész bot. Elementáris erőt éreztem a zsinór másik végén. Fogtam már 12 kg-os amurt, 8,5 kg-os pontyot pergetés közben a farkába akadva, de ilyen erővel még nem találkoztam. A hal lassan úszott jobbra és balra. Nem sietett. Komótosan, de folyamatosan húzta le a zsinórt az orsóról. Én csak tartani tudtam. A zsinórból akár csak egy centit is visszanyerni még esélyem sem volt. Lali is látta, hogy nem tréfa a dolog, talán maga Moby Dick tévedt elénk, szólt a két fiúnak, hogy kezdjék kiszedni, kitekerni a még bent lévő botokat. Ő is így tett. Megtisztították előttem a terepet a zsinóroktól, hogy szabadon fáraszthassak. Ment is a dolog. Meglepetésemre igen higgadt, nyugodt tudtam maradni, bár éreztem, hogy életem eddigi legnagyobb hala lehet a horgon. De éreztem azt is, hogy a bot és a zsinór bírja, az orsó fékje remekül dolgozott. Éreztem, hogy ez nem fog megszaggatni. Lassan elkezdtem keményíteni a féken és óvatosan próbáltam visszalopni a frissen felcsévélt zsinórból. Aztán egyszer csak elnehezedett a bot, majd megkönnyebbült. Nem tudtam elképzelni mi történhetett. Éreztem, hogy ez nem szakítás volt. Akadóra sem gyanakodtam. Valami más történt. Kitekertem a szerelést, minden megvolt. Horog és csalik rendben. A két színezett, piros és sárga kukorica alatt ott volt a Rapid Baits pop-up fluo Squid-Octopus bojlim is. Az ólom is megvolt és az ólomklipsz is rendben volt, vagyis nem, valami fityegett rajta. Egy komplett feeder szereléket szedtem le róla. Gubancgátlós feederkosár és fonott horogelőke horoggal és csonti csalival. Ez volt a kezemben. Átkiáltottam a szomszédban horgászókhoz, hogy az ő szereléküket húztam-e ki. Igenlő választ kaptam és kiderítettük, hogy a kapásom előtt szakadt be vele az egyikük. A halam összeszedte fárasztás közben a cuccot, és így le tudta verni magát a horogról. Nem voltam vidám , de nagy elkeseredést sem éreztem. Bízom benne, hogy a hal ott maradt valahol a környéken és összefuthatunk még.

Most még adok két puszit a szuszogó ikreknek, bebújok a párom mellé,  próbálok pihenni kicsit, és reménykedek, hogy reggel olyan idő lesz, ami lehetővé teszi, hogy a fél éves fiúkkal elindulhassunk a Keve horgászparkba, ahol újra próbára tehetem a Rapid Baits bojlikat és minibojlikat. Valamint holnap egyeztetjük tesóimmal a következő folyóparti éjszakázásunkat. Bízom benne, hogy a közeljövőben még billentyűzet elé kell ülnöm. Legépelni a halfogások történetét, a Rapid Baits horogcsalik eredményességét, és feltölteni a fogásokról készült jól sikerült képeket. De addig is jöjjön egy kis Éjszakai Bevetés! Hallgassátok élvezettel! Long Live Rock&Roll! Na meg a halak!